A sztep-tánc (tap dance) nálam a gyorsan lenyűgöző, hamar megunható kategóriába tartozik. Persze ezt is lehet annyira jól csinálni, hogy percekre lekössön, sőt még egy döbbent fakkin' 'ell! is kicsússzék a számon, mondjuk ehhez kell egy olyan alakítás, mint a Nicholas Brothers helyenként már nézni is fáj ugrabugrája a Stromy Weather c. filmben. A jónevű Fred Astaire visszafogottan így minősítette a produkciót: "...the "Jumpin' Jive" dance number in Stormy Weather was the greatest movie musical sequence I had ever seen". Klikk play.
2008. január 8., kedd
Elég erős meglepetésekkel bír a yout továbbra is. Let me introduce to you: Sgt. Pepper, sávokra szedve.
2008. január 7., hétfő
sweet child indian version (x)
2007. december 3., hétfő
Manapság szokásos korai alkonyban antidepresszásként hat némi mediterrán:
A dalos italiyankee neve nekem se csengett túl ismerősen, aztán kedvesem által edukálódtam egy kissé. Részletes pályaképpel nem untatok senkit, remek wikipédián úgyis minden. Kivonatoltan:
Louis Prima (aka. "King of Swingers")
1910-78, szicíliai-amerikai, new orleans, vegas, jazz, swing, bigband, óriási sztár, öt feleség (sorban). Amolyan talján Louis Armtrong, ő is énekel (scat és rekedt), ő is viccelődik, és ő is trombita.
Büszke olasz, ki utat tört megannyi büszke olasznak. Számai egyben nyelvleckék is, kora amerikáját gyakorlatilag felhozta egy alapfokú via rigó szintre. Akcentusa azóta közhely, számait pedig minden vendéglátós betéve tudja, mire feléri a casiot. Ez utóbbinak akkor örvend igazán az ember, ha zoknis-papucsos balatoni kocsmadiszkóba vetődik, otthonra inkább javaslott az eredeti változat. Angol nyelvtudás sokat dob a hangulaton, nélküle bájos sorokról marad le az ember.
"I eat antipasta twice
Just because she is so nice, Angelina
Angelina, the waitress at the pizzeria."
Korszakos jelentőségét ékesen bizonyítja, hogy neki köszönhető az egyik legkorábbi és legismertebb mashup (smackorinoco, brokensongs szint), a "Just a Gigolo/I aint got nobody".
Dzsigoló alapja egy melankolikus osztrák schláger volt (Schoener Gigolo), mely egy lecsúszott és az elhímringyósodás leejtőjére került bértáncos huszárról(!) szól. (Most a német nyelvtudást követeli a viccesség).
(részlet) Schöner Gigolo armer Gigolo denke nicht mehr an die Zeiten
Wo du als Husar goldverschnürt sogar konntest durch die Straßen reiten!
Uniform passee Liebchen sagt: Adieu! Schöne Welt
du gingst in Fransen!
Wenn das Herz dir auch bricht zeig' ein lachendes Gesicht man zahlt und du mußt tanzen!
A számot Irving Caesar amerikanizálta, de az igazi truvájt Louis Prima követte el, ki háromnegyedszáz évvel megelőzve korát fogta, és összerakta az "I ain't got nobody" című számmal, a végeredményt pedig mindenki ismeri.
Volt itt eddig elég móka-kacagás, most következzék valami fontos. Ha volnék idillikus-naív, tán proklamációt fogalmaznék az ügy érdekében, de helyette inkább csak felhívnám figyelmet a nyilvánvaló problémára, illetve némileg progresszívebben, azért javasolnék megoldást is.
Legegyszerűbben a futball felől közelíthető, mi a szívemet nyomja, és nem lehet igaz, hogy csak az enyém. Szent tehenünkről, a kölcsey-erkel siratóról van szó, mi másról, mely legalább annyira oka népünk minden keservének, mint amennyire következménye. A szöveg még úgy-ahogy elmegy, hálisten csak az első strófát szokás elzokogni, ám a zenéje kész katasztrófa, a szomorú vasárnap kánkán hozzája képest. Mire elhalnak a vonósok már nincs az a csodacsapat, amely ne hasonlítana inkább vert seregre, hát még ha eleve oldalunkon a képességbeli deficit.
Nincs mit szépíteni, a nemzeti imánkból áradó elkeseredett, lemondó kisebbrendűség fertőz, mint az ebola, nyomában letargia és nekikeseredett hunok fogcsikorgatása, ahelyett, hogy némi lelket és kedvet csiholna, miből egyébként is oly jelentős a hiány.
Szokás mondani, hogy a világon csak a magyar és a vietnami himnusz szomorú, melyek közül a vietnami a legkevésbé sem érdekel, de a méltóságnak álcázott, vernyákoló, önsorsrontó attitűdből kurvára elegem.
Mi lehetne a megoldás?
Mivel a hazai közeg konzervativizmusával kapcsolatban nem lehetnek illúzióink, így rögvest tennék annyi engedményt, hogy a szöveget nagyjából meghagyva csak a zenéhez javasolnék nyúlni inkább. Mifelénk persze erre is alapból kötelet kiált a kucsmás, de ha körbenézünk egy kicsit világban, akkor találni némi bátorítást.
Pergerék történelmi érdemeit pillanatig nem vitatva, céljainknak egyébként is sokkalta megfelelőbb alternatívát kínál az amerikai modell, mely meglehetős szabadságot biztosít előadónak színezni star spangled bannert. További pozitívum, hogy eleinte arrafelé is meglehetős hőzöngéssel fogadták az újítást, ám idővel a nagyja megbékélt, sőt kifejezetten igénylik a soulos/diszkós/r'n'b-s/blues-os stb variációkat.
ideig hőzöngtek
ma már igénylik
Mindez szép és jó, ám érezzük, hogy a játékmód liberalizálásánál esetünkben több kell, erkel dallamából James Brown legyen a talpán, aki képes bármi funkysabbat elővarázsolni. Radikálisabb megoldás szükségeltetik, kotta a kukába, helyette pedig jöhet valami alkalmasabb melódia. Erre is van példa persze, egyrészről a tulajdonképpen ellentétes megfontolásból elkövetett Serge Gainsbourg klasszikus (az eredendően vérszomjas Marseillaise barátságos dub-reggae verziója), másrészről egy Adam Hill nevű ausztrál komikus mutat kiutat, ki az advance australia fair finomkodva vernyogó kórusát cserélte egy nemzeti karkaterhez jobban illő hazai rockklasszikusra. (Tegyük hozzá rögvest, hogy az istentelen Serge az eredeti refrénből mindössze annyit hagyott meg: "Fegyverbe, satöbbi" amihez én sosem volnék elég bátor.)
Aux armes, etcetera
working klasszis megoldás
Visszakanyarodva immár a saját portánkhoz, volna egy tiszteletteljes ajánlatom a dallamot illetőleg, mely mind hangulat, mind dalolhatóság, mind népszerűség szempontjából igen megfelelne a célnak, ráadásul szinte hozzá se kéne nyúlni a szöveghez, a stadionokban pedig úgy szólna, mint semmi más, a selecao is remegő aranylábakon várná a közepet, ha rágyújt a b-közép.
Egy szó, mint száz: Guantanamera. Tudom-tudom, kicsit komcsiízű, de ez könnyedén védhető azzal, hogy eredetileg egyáltalán nem volt az, arról meg mit tehet a nóta, hogy később ráhúztak egy vörösöknek tetsző verset. Viszont ismeri mindenki (a lelátó népe különösen), kellően nemzetközi, mesésen szól, és ezerféleképpen lehet cifrázni az alkalomnak megfelelően. Október 6.-án mehet a fejlehorgasztott, borongós verzió, műsorzáráskor egy szolíd altatós, szilveszter éjfélkor vérpezsdítő eltáncolós, a Puskásban meg skandálhat a soktízezer.
ősváltozat
mulatós
örömtől részegült
Hogy meggyőzzek minden kétkedőt, a szöveget már passzítottam is ritmushoz, és csak kicsit árnyaltam eredeti jelentésen (amennyi rá is fért). Ritmikailag, amennyire lehetett, tartottam az eredeti könnyed, nyolcszótagos, soron belül leginkább 3/2/3-as ütemét, itt-ott kicsit tán igyekezni kell, hogy gördüljön (azok a fránya hosszú magánhangzók), de ez még mindig sehol a "hozz rá-á"-hoz képest. A verszakok végi felkiáltójeles sorok aféle refrénként skandálandók, valamint rádobtam egy sommázó zárlatot, amely szintén.
Jóisten áldd meg a magyart, áldjad meg jókedv bőséggel, feléje nyújtsd ki a karod, segítsd, ha küzd ellenséggel. Küzd ellenséggel! Segítsd, ha küzd ellenséggel! Küzd ellenséggel, segítsd, ha küzd ellenséggel!
Eleget tépte a balsors, hozzál rá sok víg esztendőt, néped már régen bűnhődte, rég meg a múltat, jövendőt, Múltat, jövendőt! Hozzál rá sok víg esztendőt! Sok víg esztendőt, hozzál rá sok víg esztendőt!
Áldd meg a magyart! Istenem, áldd meg a magyart! Áldd meg a magyart, istenem, áldd meg a magyart!
A zárlat univerzálisan használható, akár égnek a fiúk meggypirosban, akár gálázunk. Előbbi esetben hangsúly az égi segítségért fohászkodáson, utóbbi esetben pedig az univerzum elismerését követelheti véle lelátó népe a pompás nemzetre, mely ilyen ügyesen labdázó fiakat szült.
(Bár javaslatom, szerény véleményem szerint, többet lendítene az ország hangulatán, mint Buda felszabadítása óta bármi, nincsenek kétségeim. Marad minden, ahogy volt, legfeljebb az éneklőt megrészegítő hazaszeretet csempészhet némi derű a tátogó vigyázzállásba.)
fűti a spirit
2007. november 22., csütörtök
"Volt egyszer, vagy nem is volt, egy legenda mely rólad szólt."
Akinek nem mond semmit a kép, az valószínű nem fogja érteni mit keres itt a videó, esetleg még arra gondolhat, hogy váratlanul eluralkodott rajtam a Reggina fanatizmus, ami persze nem igaz (forza juve). Ha viszont Kabir Bedi nevére úgy rohannak meg az emlékek, mint kalózok a kereskedőhajót, és még az olasz focit is szereted, akkor ne habozz: play! (hangot rá)
Nehéz megállni, hogy ha már ráakadtam ne osszam meg a legendás hős egyik ikonikus kalandját, klasszikus. Illetve nyilván kívánkozik ide eredeti főcím is, a változatosság kedvéért legyen mondjuk a csehszlovák (jó hosszú, ajánlom beletekerni úgy 1:50-et (avagy -2:36-ig), hol a kiállástól kezdődik el csak az igazi, kihagyhatatlan, éneklős-basszusgitáros rész.)
2007. november 6., kedd
A Gracenote nevű cég az a titokzatos szerveződés, kiktől a winamp, vagy a többi népszerű alkalmazás beszerzi a hallgatott zenéhez kapcsolódó adatokat (magyarázva a rejtély miként kerül a kalózletöltött számhoz egyszerre lemezcím és borító a lejátszóban).
Szóval a gracenote feltett az oldalára egy térképet, amely a letöltött adatok alapján megmutatja, hogy az adott országban éppen mit hallgatnak legtöbben .
Persze tele fehér foltokkal, Csádból valószínűleg nem fut be túl sok elemezhető adat, de azt pl megtudhatjuk, hogy Nigériában a fent látható fiatalember és album a legnépszerűbb jelenleg (nem eladási, hanem hallgatottsági lista!). Az úr egyébként a legfőbb nigériai hiphopsztár , annyira, hogy egyszer már bele is lőttek. További védjegye, hogy különösen tetszik neki az igen eredeti 2/to/two számszóvicc. A neve ugyebár 2face Idibia. Az első lemeze a Face 2 Face, a második a Grass 2 Grace, a harmadik csak 2008-ra várható, de már tudni, hogy a Mine 2 Yours címet fogja viselni.
2007. november 5., hétfő
Az egyik leggyorsabban kiadásra került dal a világon: "wrote it for breakfast, recorded it for lunch, and we're putting it out for dinner." A videó összeütése további öt percbe kerülhetett, mindenesetre érdemes megfigyelni, hogy a "kései" Lennon határozottan hasonlít Tótawéhez, illetve mennyire nagyon kínos Yoko Ono.
2007. október 15., hétfő
nagyon bájos StarWars variálás
2007. október 10., szerda
"The greatest drummer ever to have drawn breath."
Kevés dolog bír idegesítőbb lenni, mint a felsíró gitár, talán csak egy dobszóló. A zenekar leáll, a háttérben pedig egy őrült püföli a felszerelést. Amikor nagyon gyorsan és/vagy hangosan teszi, a közönség füttyög meg tapsol, brávó. Füttyögnének meg tapsolnának egy bicikliző medvének is, de nem lehetne, hogy inkább tovább menne a koncert?
A szép oximoronnal élve: mindig van kivétel. Létezik a tehetségnek olyan foka, hogy percekig tátott szájjal bámuljam és hallgassam, ahogy egy őrült püföli a felszerelést. Eddig nem gondoltam, hogy létezik, de ma összefutottam vele.
Jártasságom mutatja, hogy sokan a valaha élt legnagyobb dobosnak tartják az elkövetőt. A wikin például olyanokat mondanak róla, hogy „His dexterity, speed and smooth execution have been considered "Holy Grails" among drummers”. Amit nem fordítok le, mert mesésen hangzik angolul.
Lassan a nevét is illene, úgy hívják: Buddy Rich (1917-87, temetésén Frank Sinatra mondta a beszédet). Állítólag egy éves korában már tartotta a ritmust, másfél évesen már kvázi-dobolt, sosem vett leckéket és nemigazán gyakorolt a fellépéseken kívül. Életrajza hozzáférhető wikin, illetve a drummersworld honlapján, utóbbi helyen tekintélyes klipgyűjtemény várja az érdeklődőt.
Az életmű apró darabkája, melyet különös figyelemre ajánlok, egy 1967-es felvétel. Szóló a West Side Story általa kreált medley verziójába ágyazódik. Mivel az ötpercesnélhosszabbvideó-fóbiával még egy ennyire píárolós felvezetés után is számolni kell, a következő időrend tartozik hozzá (visszaszámolós timecode-nak megfelelően):
9:26-5:26 bemelegítés, 5:26-4:36 nagyon erős bemelegítés, 4:36tól kezdődik a gyorsan fokozódó őrület, amely 2:57től olyan szintre jut, hogy nehéz rá hasonlatot találni.
Akinek nem tetszik, az látogasson el az "Earmaster" honlapjára. "Lessons in recognizing and transcribing Intervals, Chords, Scales, Rhythms and Melodies!"
Balin át Lőttől érkezett pompás klipp-link. "Terézanya csapjad!" nagyon jóféle.
2007. október 2., kedd
ha idétlenül öltözött celebek viccesen énekelnek egy nyolcvanas-kilencvenes években készült klipben, az egyértelműen ezekre az oldalakra tartozik. Ha viszont némi futball-szakértelem is szükséges egy post műélvezetéhez, akkor inkább emezekre.
Na de mit tegyen az ember, ha idétlenül öltözött focisták énekelnek egy nyolcvanas-kilencvenes években készült klipben? Hosszan örlődik aztán beteszi a focisba, közben azon vívódik, hogy szegény nemfocis közönség ezáltal megfosztatott valami szórakoztató unikumtól, de két helyre ugyanazt feltenni meg annyira nem elegáns, hogy fel nem merül.
Aztán mielőtt túl lenne a dráma, talál egy másikat is, részben ugyanazzal a szereplővel, és örül. (bár Hoddle nyakhaja és kristályhangja jelentős veszteségek, ám Boli, a szintetizátor és főként a videótrükkök armadája bőségesen kárpótolnak)
"People may say I can't sing, but no one can ever say I didn't sing."
Roppant tanulságos felfedezés, hogy minden kornak megvolt a maga Uhrin Benedekje, sőt: Florence Foster Jenkins bőven túlszárnyalja az ittas fesztiválozók előtt boldogan tátogóelődeit. Operaáriákat énekelt, playback se volt még, és nem a táncdalfesztivál-sátorban volt táblás háza, hanem a Carnegie Hall-ban.
From her recordings, it is apparent that Jenkins had little sense of pitch and rhytm and wasbarely capable of sustaining a note. Nonetheless, she became tremendously popular in her unconventional way. Her audiences apparently loved her for the amusement she provided rather than her musical ability. Critics often described her work in a backhanded way that may have served to pique public curiosity. Despite her patent lack of ability, Jenkins was firmly convinced of her greatness. She dismissed the laughter which often came from the audience during her performances as coming from her rivals consumed by "professional jealousy." (tovább wiki)
Volt ugye az "ükszikakszi" finn tánc-óra. Őszintén, nem gondoltam volna, hogy rá lehet tenni lapáttal, de ez rögvest kettővel (ha az első nyolc másodperc nem volna meggyőző -hogy ne lenne az!- akkor várd ki a kilencediket).
