mesterségünk címere

Nagyvilág oly gazdag csodákban, hogy még a szomszédságban is bármikor akadhatunk sosem-gondolt látnivalóra. Feltételezem az elmúlt párszáz évben már sokaknak feltűnt a szenzáció, ám ami nekem új, arról azt gondolom, hogy akadnak még olyanok, akinek szintén, hát megosztom.

A csehországi Sedlec temetőjéhez tartozik egy templom, ahhoz pedig egy kápolna. Köszönhetően a 13. század végén ajándékba kapott, és a temetőben szétszórt maréknyi földnek, mely állítólag a Golgotáról származott, a hely roppant népszerűségnek örvendett a sírt keresők körében. Lévén a kaszás nem unatkozott akkortájt (járványok, háborúk) a kert hamar megtelt többé- kevésbé jelölt nyughelyekkel. Helyet csináladnó az újonna érkezőnek, az intézményt üzemeltető cisztercik a korabeli gyakorlatnak megfelelően időnként kiásták a régi csontokat, melyeket a kápolnában tároltak eztán.

Gyűlt, gyűlt a sok csont halomba mígnem 1870-ben meg nem bíztak egy bizonyos Frantisek Rint nevezetű fafaragót, hogy valamiképpen rendezze el a mintegy 40.000 csontváznyi matériát. Emberünk meglehetős kreativitással végezte feladatát. Egyrészről mérsékelten újszerű, ám praktikus gúlákba rendezte a csontok nagyrészét, másrészről viszont a belső tér hangulatos dekorációjáról sem feledkezett meg. A különböző dísztárgyakat és ornamentális elemeket természetesen a maradék csontból kreálta.

csontváza

A boltíveket csont-füzérek ékítik, a falakat pedig többek között a megrendelő család címere, egy hatalmas kehely és persze keresztek, mind-mind az emberi váz alkatrészeiből komponálva. A kápolna büszkesége kétségkívül a hatalmas csillár, amelyben legalább egyszer felhasználásra került testünk valamennyi-féle csontja.

a csillár

Gondolnánk, hogy a megbízást adók némiképp húzták a szájuk a bizarr alkotás láttan, ha így is volt, erről semmi hír. A kápolnát nem záratták be, senem minősítették a továbbiakban nem eléggé rómaikatolikusnak. Láthatólag minden úgy tetszett nekik, ahogy volt, még az alkotó méretes, mi másból, mint csontokból kirakott szignóját is a helyén hagyták.

A turisták meg örülnek.

Ez lehet a ruhacsipesz feltalálójának sírja, esetleg József Attila mamájáé. Vagy nem tudom.

Bácsi és néni szerették egymást. Bácsi (még nembácsiként) a farmon dolgozott, néni (még nemnéniként) a gazda lánya volt. Gazda és gazdáné nem örült, néni (még nemnéniként) kitagadtatott, elmentek hát faluból az ifjú pár. Aztán bácsi és néni, ahogy kell, csakazértis gazdagok lettek és boldogok és visszatértek, hogy mindenki lássa. Később nénit elvitte egy stroke, bácsi pedig csináltatott neki fura, monumentális síremlék kettejükről, amilyenek voltak az aranylakodalmukon (carrarai márványból persze). De nem találta elég grandióznak, hát upgradeltette, és rakatott bele még kettejüket. Meg még, meg még, meg még, meg még. A kész síremlékben összesen hat pár néni és bácsi látható. További vicces részletek, képek itt.