Michael Chang nem volt nagy kedvencem, de feltűnésének Garrosán olyat játszott, hogy nem lehetett nem neki drukkolni. A legnagyobbat egyértelműen a negyedik körben alakította, mikor öt szettben búcsúztata Ivan Lendlt, az egyértelmű favoritot. Lendlt leginkább egy apoláris kentaurhoz lehetne hasonlítani, azaz egyenletesen keverten mutatta a két faj tulajdonságait (leszámítva a fejét, mert az bizony 100% ló volt). Viszont el nem fáradt soha, nemúgy a kis Chang, aki "trükkök százaival" tudott csak a felszínen maradni.

Egyrészről hosszú, de magas labdákat ütött, hogy azalatt is pihenjen, ill zökkentse a ritmust, másrészről olyan megoldások vetett be, mint ez a szerva, amelyet pofátlanságában csak Panenka tizenegyeséhez tudnék hasonlítani. (köszönet Ádnak a nagyszerű linkért)